Az ír farkas tenyésztése szorosan összefügg az ír nép történelmével. A XII. században Nicholas Breakspare lett az első és egyetlen angol pápa – IV. Hadrian néven. Pápai bullát bocsátott ki, mely magában foglalta többek közt azt is, hogy Írország törvényes királya II. Angol Plantagenet Henrik. Ez által törvényesítette Írország Anglia általi meghódítását és kizsákmányolását. 1062-ben, a kinseli vesztes ütközet után az ír ellenállás vezető egyéniségei, O’Donnell és O’Neill elhajóztak a Lougshwilley-i Rathmullen-öbölből Franciaországba. Ez az exodus, mely az "Earl-ök kirepülése" néven vonult be a történelembe, végett vetett Írország kelta történelmének is. E nemeseket az önként vállalt számüzetésbe természetesen követték a kutyáik is.

A megszállt Írországban az ír farkasok tenyésztése nagyon ritkává vált. Ez részben annak volt tulajdonítható, hogy Írországot tulajdonképpen kifosztották a megszálló seregek. Visszavetette a tenyésztést az a rendelet is, melyet Cromvell "hozatott" meg a Kilkenny ír parlamenttel 1652. április 27-én, mely megtiltotta az ír farkaskutya exportját. Tette azt Cromwell attól való félelmében, hogy a farkasok nagyon elszaporodhatnak Írországban ír farkasok nélkül.

A XVII. század végén és az azt követő időszakban nagy éhínség tombolt Írországban. Éheztek nemcsak az írek, de a kutyáik is.

Míg nagy számban éltek farkasok az ír szigeten, sok ír farkas is vadászta őket. De az éhínség súlytotta a farkasokat is. Részben az ír farkasok "működése", részben a nagy nélkülözés következtében a farkasok kipusztultak az ír szigeten. Így a továbbiakban nem volt szükség nagy számban ír farkaskutyára. A kutyák száma erősen lecsökkent, szinte csak státusszimbólumként maradt meg egyes ír nemesek mellett